Közép-európai identitás

Van-e egyáltalán Közép-Európa? Nyilvánvalóan földrajzilag körül tudunk határolni egy ilyen területet, több mérés is készült, van amelyik szerint Szlovákiában van az európai kontinens közepe, egy másik Magyarországra teszi ezt a pontot, míg egy harmadik eredmény Észtországot jelöli meg. De kérdem én, eszmeileg, gondolkodásmódot tekintve, létezik-e Közép-Európa?
Erre a kérdésre több módon lehetne válaszolni, azonban ez egyértelműen attól függ, hogy honnan vizsgáljuk. Először is említhetnénk azt a rengetegszer hangoztatott álláspontot, miszerint a kommunizmus által kettévágott Európában nincs Közép-Európa, mivel csak kelet és nyugat volt és van.Tulajdonképpen valahogy így is van ez a mai napig.
E mellett egy tipikusan magyar aspektusból nézve újfent állíthatnánk, hogy nincs Közép-Európa, mindössze az angolszász-germán-latin eszmevilág és a szláv nép találkozása, amelynek közében ott fekszik Magyarország. Ezt az állítást kulturális szempontból megvizsgálva rájöhetünk, hogy ez sem Közép-Európa. Miért? Milyennek kell lennie egy olyan dolognak, ami valaminek a közepe? Nézzük meg a középértékeket, mint például a medián vagy az átlag! Ezeknek mind az a funkciója, hogy a lehető legtömörebben kifejezzék mindazt, amit az adott számsor, vagy számokkal jellemzett tények, emberek jelentenek. Véleményem szerint ezek a fogalmak a legtöbb ember fejében úgy képeződnek le, mintha valamiféle konszenzust testesítenének meg. Igy Magyarországnak is ilyennek kellene lennie. És ilyen is volt. Gondoljunk csak bele, hogy Magyarország Európa történelmében mindig is az volt, ahol a kelet és nyugat kulturális különbségei mérséklődve jelentek meg, mindig két nagy kultúra között őrlődött. Tán ezért is alakult ki itt, a történelmi Magyarországon és annak közvetlen közelében, a valódi Közép-Európában, egy, még a mai napig érezhető, sajátos, talán a balkánihoz hasonlatos identitás. A közép-európai identitás.
Már egy előző postomban rámutattam a nyugat fásultságára és arra, hogy a tágabban vett környékünkön fellelhető virtus különös erénye a közép-európai embernek. De kezdjük a gondolkodást egy távolabbi perspektívából.
Európaiság. Ez a fogalom megfoghatatlanságában semmiben sem különbözik a hasonló pátoszú szavaktól. Továbbá megkockáztatom, hogy az emberek hatalmas százaléka legyint ennek a kifejezésnek a hallatán, úgy gondolják, hogy ez egy újabb üres, magasztos szó a felsőbb rétegek sznobériájának kiszolgálása céljából. Véleményem szerint ez a hozzáállás nem fakad másból, mint tájékozatlanságból és tapasztalatlanságból. Úgy gondolom, hogy az az ember, aki akár csak egyszer is eltöltött legalább egy hetet Európán kívül egy, a miénktől jóval különböző kultúrában, és tapasztalta az attitűd- és percepcióbeli különbségeket, semmiképpen sem vonja kétségbe ennek az identitást, értékrendet és kölcsönösséget jelentő fogalomnak a mibenlétét. Mivel ez – természetesen – egy értékrend, méghozzá olyan, amely rendkívüli módon meghatározza minden egyes ember életét, aki az európai kontinensen született. Eredetének kérdése nyilván sokkal komplexebb, bár alapvetően az antik és a keresztény értékekre vezethető vissza. Akár erre is vonatkozhat a jól ismert eszmetörténeti következtetés, miszerint mindannyian Platón fejéből ugrottunk ki, bár a képet tovább lehet árnyalni, ami megfelelően összefoglalja, mennyire mélyen van az európaiság kulturális hagyatékának gyökere.
Most viszont helyezzük ebbe a kontextusba a nyugati, a keleti, illetve a közép-európai identitást. Ahogy azt már korábban leírtam, a nyugati, határozottan jóléti társadalom mára már elvesztette küzdőszellemét és teljes mértékben kezd elmélyülni fásultságában. Természetesen más hatások is közrejátszottak ebben, viszont egyértelmű, hogy a több évszázados töretlen ideológiai stabilitás vezetett ide (természetesen a náci Németország illetve Olaszország kivételnek tekinthető). Mit értek ez alatt? Ha szemügyre vesszük Nyugat-Európa országait, evidenssé válik, hogy a történelem során egyikben sem alakult ki egy olyan módszeresen felépített, az élet minden területére kiterjedő, hosszú évtizedekig tartó, totalitárius diktatúra mint amely a kommunizmus címszó alatt futó, jólétet, egyenlőséget és igazságosságot szavatolni hivatott marxi eszme orosz szájízre szabott, torz változata volt. Úgy gondolom, hogy ez a hajdani keleti blokk országaiban jelentős ferdülést idézett elő az emberek gondolkodásában, ugyanakkor Nyugat-Európa, igaz, világháborúkkal tarkított történelme, nem tartogatott ilyesfajta sokkokat népének. Azonban, egyértelműen téves lenne levonni azt a következtetést, hogy csak és kizárólag a kommunizmus évei tehetnek a keletet és nyugatot elválasztó kulturális üvegfalról. Alapvető különbségeket vehetünk észre már a középkorban. Ez természetesen a római, illetve keresztény hatással magyarázható. Mindent összevetve azonban megállapíthatjuk, hogy a nyugat-európai identitást az ideológiai stabilitás és az évszázadokon át a kontinensen, illetve alkalmanként a világban betöltött vezető szerep jellemezte. Amint látjuk, könnyen lehetséges, hogy egy ilyen hosszú időszak alatt az adott nép tagjai belekényelmesednek a helyzetükbe, ami napjainkra a valósággal kapcsolatos fásultságba csapott át.
Ezzel szemben a Kelet a maga értelmében, miért Kelet? Miért pejoratív kifejezés az, hogy Kelet-Európa? Miért harcolunk az ellen mi magyarok is, ha néha egy angol barátunk “Eastern-Europe”-ként hivatkozik Magyarország elhelyezkedésére?
A Nyugatról megfogalmazottakkal nem szöges, viszont határozott ellentétben áll az, amit Kelet-Európáról állíthatunk. Csak, hogy a kommunizmussal kezdjem. Mi fészkelődött be az emberek legmélyebb valójába a proletárdiktatúra elemeiből? Mi a legjellemzőbb “hagyatéka” a kommunizmusnak? Véleményem szerint a paternalisztikus államkép. Természetesen az európaiságnak része, hogy egy tőlünk feljebbvalónak ítélt hatalomtól tesszük magunkat függővé, legyen az a császár, Isten vagy az állam. Az előző rezsimben Isten “nem lévén”, az európaiságától azért teljes mértékben meg nem fosztott embernek létszükséglete volt, hogy megtalálja azt a csalhatatlan hatalmat, amelytől függhet. Egy kétség kívül jól pozicionált lépéssel a vezető réteg szinte tálcán kínálta, megjegyzem, a választás illúzióját fenn sem tartva, a “megoldást” a népnek. Tessék, az állam. Az állam elvesz és eloszt, igazságosan, egyenlően, akár egy istenség.
Holott a ’89-es forradalmi hullám után a vallás újra elfogadottá vált (hozzáteszem sok országban a vallás mozgatta a forradalmárok legnagyobb részét, ilyen volt Szlovákia, illetve Lengyelország is), már határozottan kijelenthetjük, hogy nem bírt és bír a mai napig olyan befolyással, hogy kiölje az emberekből a paternalisztikus államképet. Igy a mai napig a posztkommunista Kelet-Európában a proletárdiktatúra ezen hatása erőteljesen érezhető. Nem beszélve arról, hogy a totalitárius időkben megerősődött osztály a mai napig az országok vezető elitjéhez tartozik. Fejétől bűzlik a hal. Hogy várhatnánk, hogy az emberek máshogy gondolkozzanak, hogyha a vezetőik még mindig, ennyi év után sem adnak rá egyértelműen lehetőséget?
Ha azonban kicsit távolabbra nézünk vissza a történelemben, akkor is azzal szembesülünk, hogy Kelet-Európa mindig követte a Nyugatot. Elég belegondolni abba, hogy az értékrendet alapvetően mely nemzetektől igyekeztünk átvenni a múltban, továbbá, hogy a vallásunk honnan jött. Feltétele volt az újonnan alakult európai nemzetek túlélésének az, hogy felvegyék a kereszténységet. Azt a kereszténységet, amelyet a Nyugat addigra már évszázadok óta gyakorolt.
Viszont, minél keletebbre nézünk, annál inkább szembesülünk azzal a bizonyos virtussal, amely sajnos némi rendezetlenséggel és anarchisztikus hajlamokkal párosul. Elég megnéznünk a papíron demokratikus Oroszország vagy Ukrajna mai helyzetét, az itt élő emberek viselkedésformáit. A hencegés, a bizonyítani vágyás, amire talán a legtalálóbb szó a kelet-szlovákiai nyelvjárásból származó virtuskodás. Mindeközben a mellüket verő oligarchák és a mesés vagyonok mellett egyértelmű, hogy milyen hatalmas problémák feszülnek ezekben az országokban. De kérdem én, valós problémák ezek? Vagy annak az eredménye, hogy egy olyan értékrendet és normarendszert akar a világ ráerőltetni ezekre az országokra, amely – nemes egyszerűséggel – nem konzisztens az ő kulturális hagyatékukkal? Természetesen nem lehet ezt sem egyértelműen kijelenteni, viszont meggyőződésem, hogy mindkét tényező jelentősen közrejátszik abban, hogy a Nyugat képtelen sallangementesen megérteni a Keletet.
A fent megfogalmazott Kelet és Nyugat képe egyértelműen a kommunizmus által ideológiailag mindössze két részre osztott Európát szemlélteti. Hol van itt Közép-Európa helye?
Közép-Európa az a hely, ahol a két nagy kulturális “pressure group” ütközése megtörténik, ennek következtében viszont nem csak egy finom átmenet képződik, hanem valami igazán sajátos. Valami, amit közép-európai identitásnak nevezhetünk. Ennek alkotóelemei a kis területen megjelenő mérsékelt multikulturalitás, az itt található országok (alapvetően ezek Csehország, Magyarország, Szlovákia és esetleg Lengyelország, de egyértelműen nem lehet országhatárokra alapozva meghúzni ennek a régiónak a határait) arányaiban kis területéből, hasonló gazdasági fejlettségéből és rendkívüli módon, szorosan összefonódott történelméből fakad. 
Az említett tulajdonságok miatt valahogy testvéreknek érezzük egymást Európában, sőt a nagyvilágban. A történelem folyamán sosem töltött be egyik közép-európai ország sem vezető pozíciót, általában mindig a világpolitika utórengéseinek áldozatai voltunk. Ennek bizonyításaképpen elég ha megvizsgáljuk a 20. századi történelmet.
Természetesen az adott népeken belül még inkább szóródik az adott identitás kérdése, viszont nemes egyszerűséggel kijelenthetjük, hogy  a közép-európai népek sorsközössége az, aminek közelebb kell hoznia bennünket egymáshoz. Hiába szeretnénk teljesen a nyugathoz vagy a kelethez tartozni, mindig hibridek maradunk, ők sem fognak minket befogadni és mi sem fogjuk teljes mértékben átvenni az ő értékrendjüket. Pontosan ezért kellene nagyobb hangsúlyt fektetni a V4-ek együttműködésére. Ez a szövetség a megfelelő kezdet. Azonban az adott népek, a szlovák, a magyar, a cseh és a lengyel nép kohéziójához sokkal több kell. Elsősorban a közép-európaiság mellett őszintén elkötelezett politikai elit. Továbbá az, hogy az emberek felismerjék önmagukban ezt a sorsközösséget, azt, hogy a szomszédos ország népéhez nem ellenséges viszony, hanem a népek között elképzelhető legszorosabb kapcsolat fűzi, a kölcsönös identitás. Valami, ami a lelkünk legmélyén hat viselkedésformáinkra. Erre rárakódva természetesen minden nemzet népének identitása különbözik, viszont az ősformát kell felfedeznünk magunkban. Ha ez nem történik meg, akkor a bármely államok közötti multilaterális szövetség teljesen fölösleges.
Véleményem szerint mi, közép-európaiak tehetünk egyedül azért, hogy ezt az európaiság és a nemzeti identitás közötti kölcsönösséget felfedezzük magunkban, valahol az énünk mély rétegeiben. Nemes egyszerűséggel azért, mivel más  ezt nem értheti meg ezen a Földön!

P.S: Ha úgy érzed, vitakoznál vele, kérlek, írj egy hozzászólást! 
Advertisements

4 thoughts on “Közép-európai identitás

  1. Tisztel Forgács úr, elkell ismernem, hogy nagyon érdekes problematikát tárt fel ezzel a cikkel. Főképp azért is érdekelt ez a cikk, mert ezt a problematikát “magyarok” szempontjából dolgozta fel. Amit én hozzátennék a hatodik bekezdésnél, hogy a keleti illetőleg a nyugati országok nem éltek átt oly “változatos” történelmet az elmúlt évszázadok során. És azt úgy gondolom, hogyha már csak szemügyre vesszük az utolsó két évszázadot, hogy mennyi külömböző fajta/etnikumú/ hatalom cserélte a “trónt” ezeken a területeken, és ez jóformán megalkotott olyasfajta történelmet ezeknek az országoknak ami ellen kevés ország tud vetekedni a legöregebb kontinensen, szerény véleményem szerint. Én ebben látok külömbséget a többi “hatalom” ellen. De ha a utolsó 20. évszázad utolsó felének a szemszögéből nézzük, azaz a komunista rezsim kemény befolyása a népre, akkor teljesen igaza van. Szerintem ez a “paternalisztikus államkép” idővel lepereg a jövendő generációkról, mivel ők már nem voltak közvetlenül befolyásolva a történtekkel. Szóval nem fogják tudni pontosan, hogy azoknak az embereknek mekkora elnyomást kellet tűrniük. És azzal a vallási kérdéssel, nem vagyok benne biztos, de valahol olvastam, hogy még azelőtt hogy bejött volna a kereszténység ezekre a területekre, már létezett majdnem ugyan olyan fajta vallás mint a kereszténység. Maga a kölcsönös identitás véleményem abból fakad, hogy a V4-es országok nagyobb része hajdanán egy korona alá tartoztak, és többé-kevésbé több háborúban együtt is harcoltak a megtorlás ellen. Szóval a szimpátiák ott vannak, csak ki kellene nyereségesen használni… Az egyetlen dolog ami nagyon érdekes számomra, és az az, hogy Magyarország, mint egyedüli finnugor nemzet a környéken ami Európa szívében fekszik, hogyan képes elhelyezkedni a sok szláv és germán nyelvű országok közepette?

    Like

  2. Köszönöm szépen! Hát a fásultság terén leginkább arra gondoltam, hogy hiányzik a küzdőszellem és a bizonyítási vágy a nyugat-európaiakból. Mert ha például összeveted őket egy ázsiai származású emberrel, akkor máris szembetűnik az, hogy mennyivel inkább bizonyítani akar az ázsiai.
    Megint csak ha vennénk az USA-t, ott a versenyhez való alap attitűd más igy nem lenne jó az összehasonlítás.
    Viszont a nyugat-európai emberekből én úgy érzem, hogy kiveszett ez a versenyszellem, amire viszont szükség lenne.

    Like

  3. Kedves hozzászóló, köszönöm, hogy időt fordított arra, hogy megfogalmazza a véleményét, ez valóban sokat jelent!
    A magyar szemponthoz hagy fűzzem hozzá, hogy jómagam felvidéki magyar vagyok, ami szerintem meglehetősen befolyásolta azt, hogy hogy gondolkozok a közép-európaiságról. Viszont ez a hatás egyértelműen pozitív.
    A Közép-Európában végbement történelmi folyamatokkal kapcsolatban egyet tudok érteni, ezt szándékoztam is belefogalmazni, de ezek szerint nem sikerült kielégítően.
    A paternalisztikus államképet egy kulturális hagyaték mintának tekintem, bár kérdéses, hogy elég ideig volt-e itt kommunizmus ahhoz, hogy ez kialakuljon. Ez azt jelenti, hogy még az utódainkban és még az ő utódaikban is valamilyen formában, de elég markánsan megtalálható majd ennek a leképeződése. Szerintem a kulturális hagyaték fogalmát leginkább Malcolm Gladwell – Outliers c. művéből lehet megérteni, azonban énis írtam erről egy bejegyzést (http://aforgacs.blogspot.sk/2012/03/kulturalis-hagyatek-fogalmarol.html).
    Véleményem szerint sajnos pont ezek a szimpátiák nem kerülnek felszínre. Ez, hogy egy korona alatt, amely magyar, egy ellenség ellen harcoltunk (szintén magyar vezetés alatt)nem annyira nyilvánvalóan szimpátiát gerjesztő tényező Közép-Európa többi általam említett népénél. Természetesen mindez megalapozza az itteni identitásunkat, azonban erre lehetetlen építeni egy ilyen együttműködést. Több okból is, elsősorban a régió gazdasági súlypontja semmiképpen sem Magyarországon van, talán leginkább Lengyelország lenne esélyes vezető szerepre. Mindezt még alátámasztják a Lengyelországgal kapcsolatos geopolitikiai kilátások is.
    Úgy gondolom, hogy a szimpátiát ennél mélyebb szinte kell keresnünk, elsősorban önmagunkban. Egy egyszerű gondolatkísérlettel például. Képzeljük el, hogy egy olyan multikulturális társaságban vagyunk ahol csak az említett népek fiai/lányai vannak. Miről és hogy beszélgetnénk velük, úgy hogy ha az lenne a célunk, hogy szimpátiát ébresszünk bennük?
    A germán-szláv ütközőponton elhelyezkedett Magyarország kérdésével már rengetegen foglalkoztak, a leghíresebb talán a Herder-i jóslat, miszerint a két nagy civilizácó fel fogja őrölni a magyarokat. Ez lett később a pánszlávizmus alapja is. Látjuk, hogy nem igy történt, ez viszont egy másik elemzés tárgyát kell, hogy képezze.
    Konklúzióként pedig annyi, hogy írásom legfőbb célja pontosan az volt, hogy a Közép-Európában elhelyezkedő nemzetek egy teljesn sajátos identitással és értékrenddel rendelkeznek. Igy lebontani őket szlávokra és finnugorokra szerintem ilyen szinten nem racionális. Bár kétség kívül ez egy nagyon érdekes kérdés.

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s