Individualizmus

Hogy jutottunk el az ilyen szintű önimádatig és materializmusig? Addig, hogy az emberek nagy részének csak saját maga fontos és a közösségi érdek jelentősége egyenlő a nullával.
            Úgy gondolom a történelemben felfedezhetünk egy arra vonatkozó tendenciát, hogy hogy változtak az emberek prioritásai. Természetesen az ősidőkben még fajunk lelki, mentális élete nem volt olyan szinten, hogy a megélhetésen kívül más fontos dolgot látott volna. Tulajdonképpen túl élni is elég gond volt. Később a görög és a római időkben az egyén életben elért legnagyobb eredményének a politikai pályát tekintették, amelyet az állam demokratikus keretei között futhatott be. A despotizmust (ebből kifolyólag a nem közösségi gondolkodást, az önkényességet) teljes mértékben elitélte a klasszikus görög és római világ. Keresve se találnánk jobb példát ennek bizonyítására, mint az ókori hatalommegosztás gyakorlása, amely a klasszikus demokráciákban elméletileg teljesen kizárta egy diktátor uralkodását. Ennek ellenére tény és való, hogy az ókorban is rengeteget önnön érdek által vezérelt ember volt, például Marcus Licinus Crassus, aki a világtörténelem egyik leggazdagabb embere volt. Hatalmas vagyonát pedig elkobzásokkal, korrupcióval és különböző hatalmi, pénzszerzési praktikák alkalmazásával gyűjtötte össze. Ettől eltekintve az antik görög és római eszmények legfőbb megtestesítője az államférfi volt, aki a közösség érdekeit saját magáé elé helyezi.
            Viszont a római császárság és a kereszténység térhóditásával változott a helyzet, az emberek más ideálok felé fordultak. Ezt egy újabb rendkívül erős faktor, a vallás befolyásolta. A görög és a római köztársaság korában a hit teljesen más formát öltött, mint később. A régi időkben, az istenek, emberek alakját vették fel és emberi tulajdonságokkal voltak felruházva (halhatatlanságukat kivéve). Sokan voltak és mindegyik megtestesített egy-egy jellemet, fogalmat. Ezzel szemben Augustus idejétől kezdve a császárok körül egy bizonyos szinten vett személyi kultusz kezdett kialakulni. Istenként tekintettek rájuk, ők töltötték be a főpapi tisztséget, a Pontifex Maximust. Természetesen a birodalom lákóinak döntő többsége soha életében nem láthatta meg a császárt, de mégiscsak egy hús-vér entitásról van szó. A kereszténység megjelenésével azonban egy sokkal absztraktabb irányba fordult el az emberi gondolkodás és értékrend. Már nem egy embert, az elsőt az egyenlők között kellett imádni, hanem egy olykor szeszélyes de irgalmas, természetfeletti lényt, aki mindenhol ott van, mindent lát. Ez a fajta hit olyannyira erős volt, hogy a több száz évig fennálló császárkultuszt is megtörte.
Ekkor a társadalom nem lehetett individualista szemléletmódú. Viszont voltaképpen valamilyen értelemben, mindig is az volt, de az adott helyzet nem engedte felszínre törni az eféle törekvéseket. Az monoteizmus köré kiépített kultusz teljes mértékben egy absztrakt entitás szellemi tulajdonává tette az embereket. Nem a közösségé voltak, mint a klasszikus korban és nem is a saját indivídumuké, mint ma, hanem Istené. Ebből kifolyólag az uralkodó osztályok könnyen elkényelmesedhettek, mivel egy kitűnő eszköz volt a kezükben a befolyásolásra, mivel mindenki istenfélő volt. Pontosan ezért, mivel a vallás és a feudalizmus olyan jól megfért egymás mellett, nagyon sokáig nem is állt be számottevő változás az emberek felfogásában.
Félreértés ne essék, most nem a vallás mibenléte felett török pálcát, hanem az emberi gondolkodás egy részének fejlődését próbálom vizsgálni, és ehhez elengedhetetlen papírra vetnem a fentebb említett tényeket.
            Viszont a 14. század vége felé, a reneszánsz kor és a humanista filozófia megjelenésekor, az emberek individualista törekvései utat nyertek. De ez még nem az a fajta individualizmus volt, mint ami korunkban burjánzott el. Ennek ékes példája a machiavellista filozófia, amelyet Niccólo Machiavelli az Il Principe művében fejtett ki. Alapgondolata tulajdonképpen az, hogy a politikában a cél szentesíti az eszközt. Uralkodóideálja, Cesare Borgia, pedig cseppet sem a jóságos államférfi mintapéldája. Hiába, hogy a reneszánszt a görög kultúra újjászületésének tartják, ebben az egyben mindenképpen „fejlődött” az emberiség. Összehasonlíthatatlanul önzőbb és individualistább lett.
            A reneszánszt követte a barokk, az absztrakt ideál és hit visszaállitására tett grandiózus kísérlet, amely több kevesebb sikerrel járt. Viszont annak lecsengése után, szinte bombaként robbant az újabb emberközpontú, szentimentalista, racionalista koreszmény. A történelem távlatából rájöhetünk, hogy az individualizmus és a (nem absztrakt) egyén fontossága egyre gyakrabban tör felszínre. Ezt magyarázhatjuk például az egyre szélesebb műveltséggel és tudásanyaggal amelynek az emberiség évről évre birtokában van.
Ezért is komplex kérdés ma az individualizmus mibenléte. Mivel rengeteg információ és tudás birtokában lehetünk, az információáramlás korlátlan. Viszont a ciklikusságot is figyelembe véve, vajon most milyen ciklusban vagyunk? Véleményem szerint, most az individualizmus elburjánzását éljük. Vajon azért, mivel az előző század fele a kommunizmus jegyében telt itt nálunk közép-Európában? Ahol az embernek újfent a közösséget, a szociális érdeket kellett akarva-akaratlanul szem előtt tartania. Ebből felvetődik a kérdés, hogy mi a volt keleti blokk országai, aszinkronban vagyunk-e nyugathoz képest e téren? Nyilvánvalóan. De nem volt ez mindig igy? Dehogynem. Ebből kifolyólag megállapíthatjuk, hogy a globális trendeket mégha befolyásolja is valamilyen szinten a lokális helyzet, mégis valami más a mozgatórugója ennek a körforgásnak. Valami másban rejlik a megoldása annak, hogy miért váltakozik bizonyos időközönként, egyre gyakrabban, egy individualizmussal és közösségiséggel megbélyegzett szakasz. Vajon azért mivel, alaptermészete az embernek az egoizmus?
Viszont úgy gondolom, hogy az önzés korunkban hihetetlen méreteket ölt. Hideg, karrierista, materialista emberek a termékei. Leginkább ez a tendencia a fiatalok körében jellemző. A valódi, humánus értékrend teljes eltorzulása a jellemző. Nem rég láttam egy képet, amely azt hirdette, hogy segíts másokon, mert lehet a jövőben majd ők fognak segíteni neked. Miért kell azzal motiválni az embereket a mások iránti jótettre, hogy a jövőben majd profitálhatnak belőle? Vajon ez az egyetlen módja, hogy rávegyük a 21. század emberét a közösségi gondolkodásra?
Az elején említettem, hogy az ősemberek számára csak a megélhetés volt fontos, mivel absztrakt gondolkodásuk nem volt elég magas szinten. Úgy érzem, kezdünk visszatérni az alapokhoz, a materializmus egy olyan ősi formájához, amelyet a mai éretelmben vett érzéketlen és ösztönből cselekvő elődeink praktizáltak utoljára. Jó irány az e szintű eltompulás és értékrendünk ilyen mértékű elferdülése?

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s